Rúnamester

A Rúnamester egy olyan fantasy társasjáték, melyben egy hős szerepébe bújhatsz, akinek a feladata a gonosz legyőzése. Mindezt az igazi kalandjátékokhoz illő módon több küldetésen át, szörnyeket és gonosz bestiákat legyőzve tudod csak teljesíteni, miközben a karaktered is fejlődik és gyarapodik.
Ha régen sikerült egy jót szerepjátékozni, vagy csupán meg szeretnél ismerkedni a műfajjal, a Rúnamester egy tökéletes lehetőség rá.
 
A játékot az nyeri, aki először győzi le a legnehezebb ellenfelek közül Margath nagyurat, vagy először gyűjt össze három Sárkány rúnát teljesítve három különböző vörös kihívást.
Az első játékok alkalmával a legerősebb kihívások legyőzése nagyon komoly gondot fog okozni, de ahogy ismeritek meg a játékot és megtapasztaljátok a különböző kombókat, úgy válik majd elérhetőbbé.
 
A küzdelmek folyamán ugyan a kocka játssza a főszerepet, de így is rengeteg döntés elé kerülünk egy-egy csata alatt, ráadásul a rengeteg speciális képesség, varázstárgy és varázslat sem könnyít a dolgon.
 
Alapvetően egy olyan társasjátéknál, amiben rengeteg kártya szerepel, az újrajátszhatóság nagyon kellemes, hiszen a kártyák mindig máshogy jönnek, nem mindig találkozunk az összessel, stb.
 
Ezt ráadásul az is javítja, hogy temérdek kiegészítő jelent meg a Rúnamesterhez, sok közülük magyarul is.
 
  • Játékosok száma: 1-6
  • Játékidő: 180 perc
  • Ajánlott életkor: 12